2016. 05. 24.

Kritika – Maffia

Sziasztok!
Elhiszitek, hogy élek? Hogy élünk?
Annyira sajnálom, hogy ennyire eltűntem, de ezentúl, a legylezárások közeledtével, igyekszem aktivizálódni. Igyekszem, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. :D

És kedves Bella!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késlekedtem a kritikáddal. :c De most itt van, készem van. Kicsit, helyenként elég kemény lett, de abszolút nem az volt a célom, hogy megbántsalak vagy elvegyem a kedved, csak segíteni akartam. A szavam persze nem szentírás, szóval nem lehet mindenben igazam, ez az én szubjektív véleményem.

BLOG: Suttogás
ÍRÓ: Bella S.

1. Első benyomás
   Tudod, mit érzek, amikor elsőre ránézek a blogodra? Azt, hogy ez nagyon rendben van – a design egyszerűen csodálatos, szemet gyönyörködtető, ráadásul hihetetlenül karakteres, biztos vagyok benne, hogy hetek múlva is képes lennék felidézni, és nem tudnám összetéveszteni semmivel. Az alapvető harmóniát két dolog bontja meg. Az egyik az, hogy a blog "félre van csúszva". Jó, ez most nagyon hülyén hangzik, és lehet, hogy valójában az én gépem a bűnös (ezesetben rács mögé vele!), de nekem bal oldalt kevesebb hely van, mint jobb oldalt. Az asszimetriával amúgy nincsen bajom, bár tény, hogy az én halandó emberi agyam jobban szereti a szabályos dolgokat, de ez most nagyon zavaró. A másik pedig az, hogy alulra tekerve kiég a retinám, borzasztó támadást intéztél szegény szemem ellen. Tök szép a blogod, a színvilága lenyűgöző és nem tarka, erre amikor a szemem éppen pihen, és boldogan tekerek lefele, megvakulok. Azt javaslom minden olvasó drága ideghártyájának védelmében, hogy vagy tegyél rózsaszínes szűrőt a képekre, vagy helyezd őket külön oldalra (ezt a társweblapokkal nyilván nem lehet megtenni). De tényleg, ez az egész szörnyen roncsolja az összhatást. (Utólagos megjegyzés: látom, már leszedted a versenyképek zömét, aminek örülök, de az egy megmaradtat szerintem helyezd külön oldalra.
   A másik a cím. Nekem tetszik. Rövid. Lényegretörő. Figyelemfelkeltő. (Juj, de swag vagyok, hogy így fokozom a feszültséget a sok hiányosan szerkesztett mondattal.) Kíváncsi vagyok, hogyan fog összefüggeni a történettel.
10/9
Totál szimpatikus lett a blogod.

2. Design
  Fejléc: Netty csinálta, épp ezért nem is fogok róla sokat dumálni – csak, érted, muszáj egy kicsit húznom az idegeidet, amíg eljutunk odáig, hogy végre a történetről beszélgessünk –, mert mindig is szemétségnek tartottam kibeszélni valakit a háta mögött. De azt hiszem nem is tudok túl sok negatívat mondani róla, hiszen a koncepció szép. Különösen tetszik, hogy két kép van a főszereplőről, a fejléc háttere nagyon izgalmas, szépen meg lett csinálva. Azt tudnám kifogásolni, hogy a Suttogás S-e inkább tűnik I-nek, amúgy persze, nagyon szép a betűtípus, de tanácsos lenne másikat választani, bár mindenkinek úgy racionális, ha s-sel olvassa, csak hát törekedjünk a jobbra. A másik, ami nem tetszik az a két idézet. Gondolom, a történetből van (honnan máshonnan lenne?, egy boci sírkövéről biztos nem loptad el), ami oké, de felesleges. Hidd el, senki nem fogja a fejlécet az odatévedők közül ennyire tüzetesen megnézni, inkább ráugranak a fülszövegre/a trailerre, ha van. Szerintem ez a két hosszabb írás rontja az összhatást. A harmadik észrevétel pedig az, hogy a két felső sarok túl világos lett. Nem olyan nagy baj, csak furcsa.
Háttér: Egyszerű rózsaszín, passzol a fejléchez, ami önmagában véve mutatós, szóval nem is kell hozzá giccsparádé háttér, tehat ez így tökéletes.
   Modulok: A fülszöveggel kezded, és ez nagyon-nagyon jó, szép a kód, rendben is van. Azonban az információk modult messze nem találom annyira lényegesnek, hogy ennyire elöl legyen – a csontot nem érdekli, honnan származnak a kódok, és hogy trágár szavak lesznek a sztoriban (őszintén ez egyenesen felesleges, mert hogyha bárki kimegy az utcára sokkal több csúnya kifejezést hall, akárhol is lakik, mint a te blogodban olvashat), ellenben az oldalak, a chat (ami amúgy különösen szép, bár a fehér feliratot eltüntetném, elég a rózsaszín), a feliratkozók, az archívum (ami sokkal szebb lenne, ha nem lenne benne semmi fehér), így, ebben a sorrendben, sokkal előbbrevalóbbak. Ezután jöhet az infósdoboz, utána pedig a társoldalak, majd a profilod. A versenyek plakátjainak érdemesebb új oldalt csinálni, tudom, jófej dolog hirdetni egy oldal versenyét, de... nem mutat jól. A társoldalakra pedig rátennék valamilyen szűrőt, mert így nagyon elütnek. A szereplők oldal megoldása egyébként tetszetős, de jobban mutatna, ha az egészet középre igazítanád, másrészről pedig teljesen feleslegesnek tartom, hatalmas "életbölcsességeket" olvashatunk a szereplők szájából, de senkit nem hoz közelebb hozzánk (meg kérdem én, a kisbaba miért gondolna ilyeneket?, ő csak a szükségleteivel törődik). Szerintem jobb lenne, ha inkább a kapcsolataikat írnád le – ki kinek a testvére/barátja/barátnője/ellensége/szeretője/házi kedvence, stb., illetve a korukat, olyasmit, amivel az olvasót, aki éppen elfelejtette egy szereplőről, kicsoda, segíted. A fejezetek oldalt nem ártana frissíteni, megsúgom, nem tartana tovább tíz percnél. Illetve itt van ez a Bellás modul, ami miatt nekem az egész blog elcsúszot, bénán mutat, mert kilóg a neved, ráadásul a rajta lévő link sem vezet sehova. Szóval úgy, ahogy van, béna. 
  Betűk: Minden fehéret eltüntetnék a blogból, beleértve a bejegyzéscímek árnyékát is, ugyanis semmihez nem passzol, ráadásul nagyon rikít. A fülszöveg feliratot szintén felnagyítanám, akkorára, mint az információkat, illetve mindkét helyről eltüntetném az aláhúzást, és például azt a betűtípust, amivel a profilod jelenik meg úgy, ahogy van megsemmisíteném, mert ronda. 
10/9
Szép, de vannak kisebb hibák.

3. Ötlet
   A fülszöveg: Szóval van egy Allysonunk, aki egyáltalán nem átlagos lány (kicsit redundáns, hiszen mindenki tudja, hogy ezzel a névvel nem futkoshat fiúként a világban). Hogyha van olyan szó, amit szigorúam tilos beleírni egy ismertetőbe, akkor az ez, azt mindenki tudja, miért utálják kritikusok halmai az átlagos lányokat felvonultató sztorikat, és akkor felmerülhet benned a kérdés, hogy mi a bajom ezzel. Túl görcsös: "hé, hahó figyeljetek, itt van ez a csaj, annyira egyedi, hogy az már fáj, hihetetlen személyiség, és egyáltalán nem átlagos, látjátok?!". Aztán meg ez a jelző nem fejez ki semmit, az átlagosság relatív, Afrikában az éhezés az, bloggerkörökben nem igazán. És oké, nem lenne baj, ha megmagyaráznád, de nem teszed, hiszem a családja miatt senki nem lesz hiperszuperegyedi. És őszintén nekem erről az ugrik be, hogy három szeme van, az egyik fenekén, a térdében dobog  a szíve és nem hat rá a gravitáció. Pedig amúgy a magyar nyelv gazdag és kifejező, dúskál az olyan jelzőkben, amik önmagukban kialakítanak egy képet, például szeszélyes természetű, befelé forduló, kalandvágyó, stb.
   Szóval itt van a családja. Szerintem teljesen átlagos problémái vannak, holott úgy harangoztad be, hogy ez aztán nagyon különleges lesz. Mármint amúgy nincs baj az általános problémákkal, sokkal átérezhetőbbé teszi az olvasó számára. Annyiba kötnék bele, hogy a barátnője nem a családja része, ezért is lenne helyesebb az, hogy "az életében minden a feje tetejére áll", bár ezt még mindig erősnek tartom. A problémás barátnő érdekesen hangzik. Aztán jönnek a Los Angelesi rokonok (a szóban nincs egyetelen kötőjel sem, hiszen az s-t is ejtjük, csak éppen sz-nek), és az egyik ''teljesen kizökkenti az életéből". Aha, szerelem a láthatáron. Gondolom, alapítanak egy együttest, a katasztrófa a nagyapa tragikus halála lesz, a barátnő pedig Brandon őrült barátnője lesz, aki megakadályozza, hogy összejöjjön Allysonnal, mert persze, az is ki fog derülni, hogy nincs köztük vérségi kapcsolat. (Kíváncsi vagyok, mennyire válnak be a jóslataim.) Egy fülszövegben amúgy nagyon csúnya dolog többször ugyanazt a szót használni (lány, élet), szerintem te is ki tudod kerülni. Annak viszont örülök, hogy a végére találtál egy jelzőt Allysonról, ami nem az átlagos, de ki kell ábrándítsalak, olyan szó nem létezik, hogy zenebűvölő. Zeneőrült? Zenész?
1. fejezet: Tök kellemes volt a kezdés az erdőben, viszont nem értem, mit pörög annyit azon, hogy valaki meglátja, mert egyrészt ki nem szarja le, hogy ott van egy zenélő lány, mindenki tudja, hogy a művészek furcsák, másrészt ki járna ott? Őszintén kíváncsi lettem volna egy veszekedésre a szülők között, hiszen ha Allysonnak fájdalmat okoz, akkor nyilván mindennapos, így viszont nem igazán tudom átérezni s gondjait. Érdekelne az is, mi baja a nagyapának, és miért nem kell kórházban lennie (bár ez összefügg azzal, milyen betegsége van), meg az is, milyen körülmények között tudta meg Allyson az igazat, ez pedig összefügg-e azzal, hogy korábban nem látta azt a sok kínt, szenvedést a szemében. Amúgy a nagyapa karaktere nagyon szimpatikus, remélem, gyakran fog megjelenni. A telefonhívás pedig gondolom, a rokonoktól jön, azt hiszem, ezt már lelőtted a fülszövegben. Azt kifogásolom még, hogy túl rövid lett.
10/6
A fülszöveg nem rossz, bár nem valami figyelemfelkeltő, túl sok konkrét dolgot mond el, néhány felesleges információval körítve, és nem tűnik valami nagy számnak a sztori. Az első fejezet egész kellemes, nem olyan tragikus, mint ahogy a fülszöveg leírta a helyzetet. De összességében nem igazán fogtál meg.

4. Fejezetek (spoiler!)
  2. fejezet: Allyson kicsit felidegesített... Az előző fejezet végét maximális nyugalom jellemezte, nem volt semmiféle konfliktus, aztán bumm, jött ez a telefonhívás, amiből megtudhattuk, mennyire utálja a rokonait. És aztán úgy viselkedett, mint egy pszichopata: rárontott az anyjára, és leleplezte, hogy ivott (amúgy remélem, ezt a szálat még viszed tovább, érdekes és aktuális probléma, ami sok embert érint), és őszintén kíváncsi lennék, min balhéznak a szülők, mert olyan nincs, hogy semmin. Szerintem nem ártott volna leírni, mikor látta inni az anyját. Vannak olyan dolgok, amiket szintén szeretnék tudni, de el tudom képzelni, hogy később adsz rájuk magyarázatot, bár szerintem ez most pont aktuális lett volna. És... ezt az ivós dolgot pont a kicsi előtt vágta az anyja fejéhez, holott pont ezért ítélte el annyira a szüleit. Amúgy kíváncsi lennék, a nagyapa miért állt csak ott, mint egy kuka. Senkit nem ismerek, akiben nincs annyi szolidaritás, hogy elhagyja a vita színhelyét (például az apa), vagy annyi kurázsi, hogy közbeszóljon. A valóságban nincs köztes megoldás, senki nem marad ott mozizini. Ez most egyáltalán nem tetszett, és még rövid is volt...
   3. fejezet: Hmmm... Kezdem egy kis bakival: az előző részben Allyson csak felidegesítette magát a telefonhívás miatt, és mondta, hogy semmi gáz, amíg nem jönnek, majd a rész elején már tudta, hogy jönnek a rokonok, holott a nagyapja csak ezután említette. El tudom képzelni, hogy a két fejezet közötti időugrásban tudta meg, de azt gondolom azt a jelenetet nem kellett volna kivágni. De amúgy ez a rész tetszett, a rövidségen kívül nem volt vele baj. Aranyos volt, ahogy a nagyapa beszélt az unokájával, és szép volt a bocsánatkérés is, de az anya... hát konkrétam kizsarolta, hogy foglalkozzon a rokonokkal. Ez elég gyerekes húzás, és kicsit bele is rondított a jelenetbe. Inkább az anya születésnapján lehetett volna valami olyasmi, hogy Allyson totál elfelejtette, ezért semmit nem adott, szóval az anyja egy szívességet kért tőle.
  4. fejezet: Ez a fejezet most nagyon rendben volt, igaz, töltelékrész volt, ami a készülődést írja le, de nem untam. Nagyon nem tudok mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy ez még mindig rövid. Értem, hogy a cselekmény csak ennyit tesz ki, ami rendben is lenne, ha könyvet írnál, de bloggerként nem dobhatod meg az olvasóidat nyúlfarknyi résszel.
  5. fejezet: Nos, látom arra a sablonra fogsz építeni, hogy a szerelmesek utálják egymást (az már a fülszöveg után adta magát, hogy lesz köztük valami, most meg egyenesen triviális), az eddigi kis vitáik aranyosak voltak. És, gratulálok, a rész is elfogadható hosszúságú lett, ez tök jó. Remélem, hamarosan minden rokont megismerünk, és nem csak nevek maradnak. A Stacey-Allyson beszélgetés kissé gáz volt. Érdekes volt, hogy kiderült, Stacey öccse meleg, Allyson viszont szörnyen, barátnőhöz méltatlanul reagált, nem nyújtott valami stabil támaszt, márpedig nem tűnik ilyen hanyag embernek, ezt a jelenetet átírnám...
   6. fejezet: Az elején ejtettél szót arról, hogy Allyson nulladikos volt, de nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van-e az USA-ban ilyen lehetőség, mert az itthon nyelvi előkészítőt jelent, viszont Amerikában? Milyen nyelvet tanulnának ilyen szinten, amikor világnyelv az anyanyelvük? Amúgy érdekes ez a zenei suli, és legalább új szereplőket hoz be. A Brandon-Allyson jelenetet bizonyára nagyon cukinak szántad, de nem mosolyogtatott meg. Azt gondolom, Allyson kemény lány, ráadásul elég makacs is, szóval nem hinném, hogy egy együtt döltött délután után ennyire meg kéne puhulnia... Amúgy halleluja, igazam volt, hogy nincs vérkapcsolat köztük, ez kiszámítható volt.
  7. fejezet: Hát, huh... Már nem is azért, de ez a zenekaros jelenet semmi nem volt, tényleg csak valami nyuszifarok, amivel nem sokat lehet kezdeni. Felkonferáltad az új szereplőket, megszólaltattad őket egyszer, de amúgy abszolút semmi volt ez a banda. Meg nem hinném, hogy Allyson elmenne csak azért, hogy eljátszon egy számot, mert ennek így semmi értelme. És döntse már el ez a csaj, hogy mit akar! Odament, lelkes volt, beleegyezett a találkába, még mindig lelkes volt, értékelte a lehetőséget, lelkes volt, hazament Brandonhoz, és nem volt lelkes. Miért? Már nem is azért, de olyan őszintének ismertem meg ezt a lányt, olyan akaratosnak, most pedig álszent módon beleegyezik olyanba, amihez nem fűlik a foga. Hol itt a logika? (Juuuj, rím.) Meg aztán Brandonnal is tiszta őrült volt, először beszélt vele, majd nagyon felidegesítette magát a semmin. Hú... nem lett a best friendem ez a lány.
  8. fejezet: Aranyos volt Brandon féltékenykedése, elismerem, de Allyson megint felidegesített ezzel a hisztivel (lehet, hogy én vagyok kőből, de egy leribancozás azért nem olyan bántó, pláne, hogy manapság mindig ezt mondják, és már nem bír olyan komoly jelentéssel, hogy magát áruló utcalány). Brandon viszont tök aranyos, hogy állandóan nyomul Allysonra.
  9. fejezet: Ez a csók, imádom! Na, de vonatkoztassumk el attól, hogy mekkora AllyNdon (nem valami szép shipnév, de válság van, sorry) shipper vagyok. A romantikus sztorik szerkezete szinte mindig az, hogy van két személy, találkoznak, rájönnek, hogy szeretik egymást, összejönnek, közéjük áll egy probléma, és vagy leküzdik a problémát, és gusztustalanul boldogan élnek tovább egy rózsaszín, pelyhes felhőben, vagy beüt a katasztrófa, a probléma legyőzhetetlen lesz, és bekövetkezik a depi. Na, most, te elég hamar eljutottál a ''rájönnek, hogy szeretik egymást"-ig, igaz, hogy ezt szavakkal nem mondták ki, de azért az a csók... És most következne a nagy probléma. De, kérlek, esetedben ilyen nincs, vagyis oké, jönnek ezzel a nevetséges dumával, hogy unokatesók, de ne röhögtess, nem azok, ezt többször is elmondták. Ráadásul oké, Allyson tagadja az érzelmeit, és makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy köztük nem lehet semmi, de Brandon nem hagyhatja ennyiben, ő nem ilyen!
  10. fejezet: A Stacey-Ally beszélgetés nagyon rendben volt, aranyos kis barátnős pillanat volt, remélem, nem ereszted el még nyolc rész erejéig ezt a szálat, mert érdekesnek ígérkezik ez a Chad-ügy, amúgy is mindig izgalmas a meleg-témáról olvasni. És voilà, megjósoltam én ezt a barátnő dolgot, kissé klisés, de lehet rá jól építkezni. A nagyapa pedig... a kedvenc szereplőm, nagyon megkedveltem a csendes bölcsességével.
   11. fejezet: Hú, most már látom a problémát, ami Allyson és Brandon közé áll, izgatottan várom, mi sül ki ebből, ebből a kis szerelmi háromszögből. A Ryannal való beszélgetést... nem értem. Mármint azt, hogy miért kellett beletenni. Nem azt mondom, hogy olyan regényt kell írnod, mint Agatha Christie-nek, ahol mindennek oka van, de ez abszolút értelmetlen volt. Égessük kicsit a szereplőinket, vagy mi? A függővég viszont ütős.
   12. fejezet: Ez izgalmas volt. Vagyis lehetett volna, hogyha megpróbálod leírásokkal színesíteni, így átérzhetőbbé és átélhetőbbé téve a szituációt. De elmaradt a várt feszengés, ehelyett közönyösen olvastam a sorokat. Többet kihozhattál volna a dologból, és nagyon remélem, hogy nem hajítod el ezt a szálat, érdekelne, miért jöttek azok az emberek, és miért nem elégedtek meg a sima lopással, miért kellett az embereket megzavarniuk. Meg egyáltalán megjelenítettem volna a rendőröket, már csak a hangulat miatt, és érdekelt volna, hogy elkapták-e a gazfickók grabancát. És azt hiszem, Allyson nem megfelelően reagált, engem nem erőszakoltak meg, hála az égnek, de mégis csak! Használd a fantáziád! Ez komoly dolog, és nem lehet rajta úgy túllépni, hogy á, semmiség, még akkor sem, ha csak majdnem történt meg. Ashley nővérének sztorija viszont izgalmas, remélem, foglalkozol még vele.
   13. fejezet: Stacey... Bár az előző részekben kedveltem, de most kicsit túlzásba vitte a gyanakvást Ashleyvel kapcsolatban, ráadásul mindezt ok nélkül. Nem értem, miért. Mert Allyson a legpocsékabb barátnő, nem érdemli meg, hogy Stacey ennyire támogassa a kialakulgató kapcsolatát. A rész ezenkívül egyébként rendben volt.
   14. fejezet: Már majdnem megdicsértelek azért, mert Ashley nem gonosz. De persze, miért ne lenne az? Durrogtassuk el a meglévő sablonokat, és hozzunk be egy tipikus gonosz barátnőt. Ashley jelenléte és létezése már önmagában rossz, nem értem, miért kell mindehhez áskálódónak lennie... Mármint hidd el, abból is kialakulhat kalamajka, hogyha egyszerűen ott van, és megsejti, hogy Ally érez valamit Brandon iránt, majd balhézik egy kicsit féltékenységében, de ez a "kavarom a szart, fenyegetek, mert álszent ribi vagyok"-dolog annyira elcsépelt.
   15. fejezet: Ez az abszolút kedvenc fejezetem, bár az elsőt is imádtam, ez még jobban bejön. Két apróságba kötnék bele. Az egyik, hogy Elsa és Allyson minden szó nélkül beült Ryan kocsijába, és csak utána magyarázta meg Allyson, hogy jön az unokatesója is, ha nem baj. Ez így kicsit udvariatlan. A másik, hogy Allyson már korábban említette, hogy Elsa tud énekelni (mármint na, nem említette, hanem csak gondolta, és azt is eltervezte, hogy majd elhívja egy találkozásra), most pedig mégis elcsodálkozott a dolgon. Amúgy tényleg nagyon jó volt, elvarázsolt az egész banda, minden tagot megkedveltem, Steph a végén nagyon vicces volt, és ah, olyan laza volt, ez most nagyon átjött.
   16. fejezet: Hm, azt kell mondanom, Bella, hogy jó vagy, ez a rész is bejött. Örülök, hogy jobban megismerhettük Elsát, és hát... Brandon, grrr. Kíváncsi vagyok, mi sül ki az Ashley-szituációból, meg arra, mi történt köztük Daviddel. Egy bajom volt, hogy rövid volt.
   17. fejezet: Már nem is azért, de hogy lehet valaki annyira buta, mint Allyson? Hát nem látja, hogy Brandon mindent megtenne érte? Hát nem látja, hogy elmondhatta volna Ashley kis zsarolását, mert Brandont aztán nem tudna sakkban tartani ez a csaj? És igen, maximálisan egyetértek a részvégi gondolatmenetével, amióta Brandon megjelent, nagyon szar ember – megjátssza magát, kihasznál másokat és mérhetetlenül önző. Viszont Dave... Hmmm....
10/4
Ne haragudj, de egyszerűen úgy érzem, hogy te nem tervezted ezt meg eléggé. Tudod, hogy A-ból B-be szeretnél jutni, B-ből pedig C-be galoppozni, de nem tudod, mik azok az apró kis fonalak, amikből stabil kötelet fonhatnál. Így pedig rengeteg szálat eresztettél el. Például nem tudtuk meg, kik voltak Allyson támadói, honnan jöttek, miért jöttek, vagy hogy egyáltalán elkapták-e őket. És a fülszövegben felvázolt tragikusan nehéz élet hol marad? Veszekedő szülők? Ne röhögtess, egy szóváltás nem esett közöttük, pedig azt gondolom, ez érdekes szál lenne, mert sokan át tudnák érezni. Zugivás? Egyszer feldobtad a témát, de minek? Kistesó? Ott sincs, márpedig nyilván nem problémamentes egy baba. Haldokló nagyapa? Hát, könyörgöm, még azt sem tudjuk, mi baja, és a történetben lezajlott hét-nyolc nap alatt semmiféle fájdalma nem volt. Problémás barátnő? Hol, drágám? Őt is eldobod fejezetekre, hogy aztán megemlítsd mekkora problémái vannak, mert büntetik a meleg öccse miatt, de kifejteni luxus. Fárasztó rokonok? Kelly néni eddig két mondatot szólt, David meg csak most lesz igazi szereplő (vagy legalábbis remélem).
És most szemléltetem, mit érzek a sztoriddal kapcsolatban, annyira nem összeszedett, és talán te sem tudod, mi lesz öt fejezet múlva. És ez baj.
?????????!!!?!!??????!!?????????!!!!!??????? (Ne nézz őrültnek, de ez most kikívánkozott.)
Nem azt mondom amúgy, hogy minden rezdülést és széllökést tervezz meg, de én az esetedben nagyon úgy érzem, hogy túl sokat rögtönzöl, ami azért sem jó, mert többnyire kliséket durrogtatsz.

5. Stílus
   Azt gondolom, hogy alapjában véve bő szókinccsel rendelkezel, de ezt nem használod ki kellően, a stílusod egyszerű. Ezzel nincs is baj, mert a történet sem sorakoztat fel durva filozófiai gondolatokat, és nem egy didaktikus mese, sokkal inkább a szórakoztatás a célja. Viszont néha, pont abból adódóan, hogy sok szót ismersz, furcsán fogalmazol, az természetes, hogy meg akarod csillogtatni a tudásod, és tényleg gyönyörű magyar szavak vannak, de a kevesebb néha több. Például egyszer úgy fogalmaztál, az álom ellepi a szemeimet. Nemcsak az a probléma, hogy a páros szerveket rendszerint egyesszámban kell írni, hanem az, hogy ez a mondat csúnya. Sokkal szebb az álomba merülök vagy az álom rátelepedik a szememre.
  Ami engem nagyon felidegesített, az az, hogy nagyon sokszor úgy írsz, mintha beszélnél. És persze, nem kötök bele az osztálytársamba, aki össze-vissza hátozik, ugyézik, tekergeti a tagmondatokat, de ez írásban irtó csúnya tud lenni. Nálad is sok volt az ugye, és néha még OMG-vel is találkoztam. Ne, nagyon kérlek, hogy ezt ne! Oké, egy chatelés bemásolásakor elfogadható, de nem hiszem el, hogy nem vagy képes öt szóban leírni, hogy mennyire izgatottá tette Allysont ez meg az. Ezenkívül sok a tőmondat (igen, tudom, nekem meg borzasztóan, szinte követhetetlenül hosszú mondataim vannak, igyekszem változtatni). Rengeteg van belőlük. És emiatt nagyon vontatott lesz az olvasás, ami egyáltalán nem élmény. Nem azt mondom, hogy ne add lejjebb három tagmondatnál és másfél sornál, de egy géniusz feltalálta a kötőszavakat. Ami még nem tetszett, az a redundancia, puszta szócséplés lepötyögni ugyanazt többször. Például te azt írtad, sasmadár. Márpedig a sas bőven elég, hiszen akkor senki nem egy emlőst képzel el, hanem nagy meglepetésünkre egy repülő, szárnyas lényt. Belátom, hogyha azt írtad volna, Haliaeetus albicilla, az tényleg magyarázatra szorulna.
   A sok negatívum mellett megemlíteném, hogy az írásod nem rossz, néha egészen elsodort, és úgy éreztem, két perc alatt végigértem egy részen (ja, mert olyan rövid volt, hogy nem lehetett több ideig olvasni). A jelen időt pedig nagyon szépen megszelidítetted, egyáltalán nem szokatlan olvasni, ezzel együtt is gördülékeny.
10/6
A sok OMG-zéstől nem tudok elvonatkoztatni, bocsi. Sok a tőmondat, a stílusod egyelőre kiforratlan, és néha már-már túl egyszerű. Viszont valamikor úgy érzem, nagyon benne vagy az írásban, és akkor elsöprően jól írsz.

6. Szöveg
  Leírások: Nem akarom annyival beérni, hogy ideböfögöm neked: ami nincs, arról nem lehet beszélni, és idegömbölyítek egy szép, szimmetrikus nullát. És a helyzet tényleg az, hogy nagyon elhanyagolod a leírásokat, már-már annyira, hogy szinte csak akkor írod le és csak a cselekményt, amikor muszáj, és nem tudod megkerülni. Aztán meg néha megszáll a múzsa, és eszedbe jut, hogy hoppá, lehet hogy kéne valami leírásszerűség, és akkor van. Ráadásul nem is szokott rossz lenni. Az elején ide csomó csillogósszemű smiley volt írva, hatalmas felkiáltójelek, és valami nagyon cuki kép egy unikornisról, hogy ne felejtsem el megemlíteni, mennyire szépek a leírásaid. Ez volt nagyjából az első pár fejezetnél. Akkor még kifejezted Allyson érzelmeit, beleástál a lelkébe, és mindenféle gondolatokat emeltél a felszínre. Aztán ezt is elfelejtetted. Például a csókjelenet már nagyon gyatra volt, akár egy tízéves is alkothatott volna hasonlót, mert négy sorban lezártad az egészet. És azt gondolom, hogyha olyasvalaki, aki sokat jelent számodra, de mégsem vártál volna tőle egy csókot, akkor az felkavar bizonyos érzelmeket, belső katarzist okot, meg ilyesmi. És talán úgy igazán, teljes lényemmel tudtam volna örülni ennek a fejleménynek, ha kifejted nemcsak a fizikai, de a szellemi érzéseket is ezzel kapcsolatban. A majdnem megerőszakolós jelenet pedig, bár szinte hihetetlen, ennél is szárazabb volt, ennél is nyersebb. Mintha egy dokumentumregényből idézted volna! Ne érts félre, cica, nem azt várom, hogy olyan színvonalat hozz, mint egy romantikus író, mert annyi szenvedély már-már átlendült a giccs felé, de azért ne legyél ennyire kimért. És megértem, hogyha te úgy vagy vele, hogy mi a ráknak ide érzelem, végül is ez csak egy romantikus sztori (najó, igazából egyáltalán nem értem meg), akkor viszont vár az objektív E/3-ű írásmód. Néha leírod Allyson gondolatait, például a tizenhetedik fejezet végén egész szép kis belső tépelődés volt, de általában olyan értelmetlen gondolatokat írsz le, mint az, hogy főhősnőnk szerint egy hosszú út után nem a kaja a legfőbb gondolata az embernek (márpedig de! kaja mindenek felett!). És rendben is lennének ezek a kesze-kusza félmondatok, ha valaki nagyon szétszórt szemszögéből írnál, de Allyson még csak nem is az. Táj- vagy külsőleírást pedig egyet sem láttam tőled. Vagy legalábbis normálisat nem. Nem azt javaslom, hogy ásd el magad Fekete István és Jókai Mór regényei alá, mert ők aztán tényleg arról értekeztek bekezdéseken keresztül, hogy megrezdült egy falevél, és juj, micsoda akciójelenet, de egy ember kinézete túlmegy azon, hogy szőke a haja. Oké, például kit érdekel Ashley kinézete, vagy Davidé, de Allyson legalább egyszer intim közelségbe került Brandonnal, tehát nyilván megfigyelte a sajátos vonásait, meg mégiscsak, bejön neki a srác, tehát nyilván megnézte, hogyan néz ki. Vagy a szülei külseje, vagy Lyláé. Ők a szerettei, és az emberek puszta szeretetből megnézik a másikat, és megállapítják, hogy most szokatlanul jól, vagy éppen különösen csúnyán fest. 10/1 – Vérzik a szívem, de erre a nagyon minimális izére nem lehet többet adni. Az a szomorú, hogy nem lenne ez ilyen kevés, ha tartod a kezdeti színvonalat, például Allyson lelkét nagyon szépen festetted le, mikor még hegedült az elején.
   Párbeszédek: Az előbbi hidegzuhany után felkészítelek arra, hogy most valami nagyon pozitív jön. A dialógusaid pörgősek, a megszólalások valószerűek, szinte hallom a beszédet. A karaktereknek megvan a sajátos stílusuk, egyetlen egyszer volt kicsit mű, kicsit teátrális, Brandon bocsánatkérésénél, de ezenkívül azt gondolom, ez neked nagyon megy, és ezen nincs mit tovább ragozni. 10/10
20/11
Annak ellenére, hogy egyértelműen a párbeszédek az erősségeid nem szabad elhanyagolnod a leírásokat, mert a hiányuk jelentősen csökkenti az élvezeti szintet.

7. Karakterek, kapcsolatok
  Allyson: Az elején imádtam, tetszett, hogy kissé ugyan vakmerő, hajlamos a dacra, kihívja maga ellen a sorsot, és lenyűgözött a magabiztosságával, és azzal, milyen egyenesen kezelte például az anyja ivászatát. Viszont míg általában másokkal brutálisan őszinte (néhányszor meg nem, például nyugodtan rámosolygott a szüleire, a következő fejezetben meg már azt fejtegette, hogy mennyire utálja őket a kétszínűségük miatt, blah), magát állandóan becsapja, sokáig titkolta, hogy érez valamit Brandon iránt, és puszta önámítás volt az is, hogy minden rendben van vele a majdnemmegerőszakolós jelenet után. Ebből következik, hogy egyáltalán nem rendelkezik önismerettel. Nagyon felidegesített még, hogy lazán kiszúrta mások hibáit, ami nem rossz tulajdonság önmagában, de a magáét például egyáltalán nem vette észre, és a szüleit konkrétan lebaszta, amiért Lyla előtt veszekednek, aztán meg ő indította a konfliktust szintén a húga szeme láttára és füle hallatára. Az is kicsit fura volt, hogy ő senkinek nem bocsátott meg, viszont akárhányszor ő vétkezett elvárta ezt a sértett féltől (amúgy persze dicséretes, hogy félrehajította a büszkeségét, meg megfogadta a nagyapa tanácsát, és tisztelte őt). Ezekkel együtt még azt gondolom, tudnám szeretni, nehezen, de azért képes lennék rá, tipikusan az az ember, akihez kell türelem. De Brandon megjelenése után annyira elviselhetetlenné vált, hogy a hajam téptem. A meggondolatlan lobbanékonysága durván elfajult, szinte egyáltalán nem gondolta át semmiféle cselekedetét, és utána sem rágódott a következményeken. Olyan volt, mintha fejezetekre kikapcsolta volna az agyát, és egy másodpercet nem ölt volna gondolkodásra. Ezenkívül fenemód gyerekesen viselkedett, mindenen felkapta a vizet, nagyon sértődékeny volt, és például brutálisan infantilisen kezelte a családi problémáit, mindent túlreagált. Ne haragudj, de nem tudom elképzelni, hogy egy tizenhét éves így viselkedik, nagyon kis butának kell ahhoz lenni. Hogyha mondjuk, két-három évet levonnál az életkorából, akkor úgy elviselném, akkor még hiteles is lenne.
  Brandon: Még egy buta ember, király. Még ha esetleg pislákolt bennem a szimpátia minimális szikrája, akkor örökre kialudt, amikor kiderült, hogy barátnője van. HÁ', KÉREM SZÉPEN, ne játszadozzon már a lányokkal, pff... Ő meg amúgy egy tipikus blogfőszereplő pasi. Magabiztos (hosszútávon idegesítő), azt hiszi, mindent szabad neki, nem ismer határokat, a diszkrécióról pedig még nem is hallott, minden lányt könnyen kiismer, és amúgy minden nőnemű csakis érte bomlik (vagy legalábbis szerinte).
  Családtagok: Elsa még úgy rendben van, és azt hiszem, Mist Daviddel is kezdesz végre valamit (ajánlom legalábbis, de mindenesetre kell adnom valamire pontot, szóval jól meggyőztem magam, hogy ez így lesz), a nagyapát pedig egyenesen imádom, az egyetlen szereplő, akinek nincs születési rendellenessége, szóval van agya. Maximálisan belopta magát a szívembe az optimizmusával, a bölcsességével, a törődésével és az éles meglátásaival. Kelly nénit az idegesítő nőszemélynek állítottad be, hogy legyen kit utálni, Ashley (tudom, nem családtag, de egyszerűbb így) pedig a főgonosz. Sablonsablonsablon. A szülők (mármint Allyson szülei) abszolút jellegtelenek, még csak a konzervatív, múlt ezred eleji sablont sem durrogtattad el. Holott Allyson kiskorú, a szüleivel él, így tehát nyilván gyakorolnak befolyást az életére, és nem ártana legalább egy-két tulajdonságot rájuk aggatni.
  Brandon és Allyson kapcsolata: Csipkelődés. Majd viták. Majd bocsánatkérés. Aztán béke. Újabb viták. Megmondom őszintén, engem ezzel nagyon meg lehet venni, főleg mert általában eléggé komikus, és amúgy is, imádom, hogyha egy szerelmespárnak ilyen a kapcsolata, mert nem lehet megunni. Szóval ez most – a legszubjektívebben nézve – tetszik.
  Stacey és Allyson kapcsolata: Háááát... Nincs... Vagyis van. Stacey nagyon odaadó barátnő, és a maga naivitásával mindenben támogatja Allysont. Viszont a főhősünk nagyon gyatra ebben a szerepben. Esküszöm, még csak Stacey haverjának sem mondható. Borzasztó, mennyire elhanyagolja, holott szerintem Stacey-nek nagyobb problémái vannak (a homofób szülők azért durvábbak, mint az elvileg egymást utáló, de amúgy jól kijövő szülők).
   Családi kapcsolatok: Ahogy a csládtagokat, úgy ezt is elhanyagoltad, egyedül a nagyapa és Allyson között látható egy szoros érzelmi kapocs. Az elején még úgy Allyson törődött a szüleivel (de amint belépett Brandon a képbe, SZERELEM MINDENEK FELETT, blah), de aztán egyáltalán nem. Sem anya-lánya, sem apa-lánya kapcsolat nincs. Ismétlem, Allyson még gyerek, és nagyon remélem, hogy én ennyi idős koromra nem vesztem el minden érintkezésemet a szüleimmel. De amúgy nemcsak a lány szarja le őket, hanem ők sem törődnek vele (hogyha ez a gyerekkorában is így volt, akkor értem, miért olyan idióta szegényke). A szülők is tesznek egymásra. Pedig amúgy örültem volna, hogyha jobban kifejted ezeket a vitákat, mert sok mindenki számára átérezhető, és bár a család amúgy sokkal fontosabb, mint a szerelem, blogokban mégis kevesen írnak a familiáris hálózatról. (De nehogy legyen valami egyedi a sztoridban, hagyd csak, tudod, szerelem mindenek felett...) Értem, hogy amíg vendégek vannak, nem tépik egymást annyira, de egy-két összezörrenés elkerülhetetlen még így is. Lyla és Allyson között egy jelenet volt, asszem, az erdőben, nem érzem a testvéri kapcsolatot.
10/4
Allyson kellően kidolgozott, de nem tudom szeretni, Brandon sablon, a családtagok vagy semmilyenek, vagy rendben vannak, vagy sablonok, a baráti kapcsolat gyakorlatilah nem létezik, a családi kapcsolatok is felszívódtak, az egyetlen értékelhető a kis szerelmi szál. Ennek fényében szerintem indokolt a pontszámom

8. Helyesírás
  Alapjában véve azt gondolom, nem rossz a helyesírásod, van mit javítani, de nyilván a bétádnak köszönhetően is csak fejezetenként egy-két elgépelés van, és kevés a helyesírási hiba, de azért nézzünk meg néhányat.
   fel van komponálva – komponálni nem fel, hanem meg kell
   még sem – állandósult szókapcsolat, tehát egybe kell írni (ahogy a mégist is)
  nem szokom általában felvenni – a szokott igének nincsen jelen idejű alakja, mert értelmetlen és idétlen (arról nem beszélve, mennyire hülyén hangzik ez az egész)
  slampog – nem kell nyelvújítónak lenni, korábban Bessenyei és utódai már megtették, amit meg kellett. Ilyen ige nem létezik (van olyan szó, hogy slampos, de az melléknév, és nem idevág). Battyog, esetleg?
  szemei engem néznek – korábban is említettem már, a párosszervek egybe írandók, de a szeme engem néz is elég hülyén hangzik. Szeme engem pásztáz/vizslat.
  dolgozok – nekem az ikes ige kényes pont, ölni tudnék, hogyha meghallom, ahogy valaki arról beszél, hogy "dolgozok, de előtte zuhanyzok, aztán már nem emlékszek, mit cselekszek, ezért inkább alszok". Szörnyen hangzik, igazi merénylet a magyar nyelv ellen, tessék használni m-mel, sokkal lágyabb, és még ez az értelmetlen mondat is szép lesz, ha helyesen ragozzuk az igéket: "dolgozom, de előtte zuhanyzom, aztán már nem emlékszem, mit cselekszem, ezért inkább alszom".
  kóvászolni – újabb akció, hogy megpróbáld lekörözni Kazinczyékat (de a fülszöveg után erre számíthattam is, már a zenebűvölő kifejezésben láthatóak voltak az ilyesféle ambícióid). Tehát ilyen szó sincs. Kolbászolni vagy talán bóklászni.
   Alariccal – nagyon remélem, hogy Alariknak ejted a nevet, így tehát a toldalék is ehhez hasonul. Alarickal.
   fél éjfél – fél tizenkettő, harminc perc/fél óra múlva éjfél, stb. Végtelen a lehetőségek tárháza, de ezt inkább kerüld, ugyan nem helytelen nyelvileg, de én még anyanyelvű magyart, aki így mondaná, nem láttam.
  már vagy’ fél órája dumálunk – volt, hogy fejezeteken keresztül, mindenféle logikus ok nélkül mindenhova ilyen aposztrófot tettél. Értem, hogy nagyon menci, de kevés helyen van rá szükség. Például ha azt írtad volna, hogy már majd' fél órája dumálunk, akkor indokolt lett volna, mert a majdnem szlengesített verziója a majd', de a vagy esetében nem látok okot az aposztrófhasználatra.
   nem-e akar – általános iskola, harmadik osztály, nyelvtan óra. Szó szerint idézek az akkori füzetemből (nagyon belénk erőszakolták ezt a mondatot): az e kérdőszócska mindig az ige után kerül, elé pedig kötőjelet rakunk. A kötőjel oké, de akárhogy bandzsítok, az akar marad az ige.
   tiszta vizek lettünk – azt hiszem, Elsa (majdnem egy kritikán keresztül sikerült magamban tartanom, de most már muszáj elmondanom, hogy nekem mindig a OUAT-os, Frozenből vett Elsa ugrik be róla) mondta, és azért elég abszurd, hogyha csak úgy vízzé olvad, szerintem vizeseket akartál írni.
   nem úgy tekintenek rá, mint a lányuk megrontójára – A mintnek két jelentése van: az egyik az összehasonlítás (Pisti kövérebb, mint Lacika), ilyenkor kell a vessző, a másik pedig ez az eset, talán úgy lehetne mondani, hogy szimplán hasonlítás, ilyenkor pedig nincs vessző. Ezt úgy tudod ellenőrizni, hogy a mintet kicseréled a -ként ragra, amit a megfelelő szóhoz kapcsolsz. Tehát: nem a lányuk megrontójaként tekintenek rá. Az első esetben a -ként raggal ez nem működik (a Pisti Laciként kövérebb nem értelmezhető).
  Van egy és nevű kötőszó, te is használod, de nem mindig helyesen. Az egyik funkciója, hogy mondatrészeket köt össze, ekkor nem indokolt vesszőt tenni elé. Például: almát és körtét eszem. A másik eset, amikor tagmondatokat választ el egymástól. Például: almát eszem, és körtét veszek. Jelen esetben a vessző két oldalán lévő tagmondatok önmagukban is értelmesek, saját állítmányuk van.
   Egy ideig jól csináltad ezt a pont van a párbeszédbeli mondat végén-dolgot, aztán sokáig nem, majd megint igen, majd megint nem, majd megint igen, szóval úgy össze-vissza, ezért inkább tisztázzuk. Két eset van: az első, amikor kitesszük a pontot, így a gondolatjel utáni mondat nagybetűvel kezdődik. Például: – Nem tudom. – Beletúrtam a hajamba. A másik esetben viszont nincs pont, és kisbetű következik: – Nem tudom – túrtam bele a hajamba. Szerintem érezhető a különbség, és teljesen logikusan működik a dolog, de ha nem világos, nyugodtan kérdezz.
   Amúgy ezeken kívül többnyire rendben volt, néha kihagytál névelőket, meg ilyesmi, de nem volt ez rossz.
10/8

9. Egyéb
   Rengeteg gifet használsz. Amit amúgy meg tudok érteni, mert én is voltam már úgy vele, hogy basszus, ez annyira jellemzi a sztorit, ez meg passzol az adott jelenethez, és végül vagy negyven gifet lementettem, de nagyon-nagyon zavaró olvasás közben, tereli a figyelmed, és nem, nagyon nem jó ez így. Szerintem magadtól is le tudnád írni az eseményeket vagy az arckifejezéseket. Nem akarok össze-vissza kombinálni, de talán a sok illusztráció az oka annak, hogy nem érzed annyira szükségét a leírásoknak. Pedig íróként bizony csak szavak állnak rendelkezésedre. Néhol meg amúgy spoileresek is a gifek, például, ha nincs ott az a mozgókép, én valószínűleg nem számítottam volna a csókra, így viszont lelőtted a poént.
   A címet... Szóval arról az elején mondtam, hogy tetszik, mert ez egy jó kis szó, de nem igazán értem az értelmét, vagyis hogy hogy kötődik a sztorihoz. Persze, még nem jársz a végén, és ez még kiderülhet, csupán egyelőre úgy látom, hogy nem választottál igazán jól.
Amúgy így minden egyéb nagyjából rendben van – a részekre nem kell nagyon sokat várni, a blog tök aktív, megbecsülöd az olvasóidat, meg úgy tényleg így a külsőségek nagyon okék.
10/6

10. Összesen
  Minden adottság megvan ahhoz, hogy jó blogot írj, kiemelkedő blogot. A design csodálatos, beleszeretek az oldalba, ahogy ránézek. A történet alapja nem egy irdatlanul egyedi dolog, de baromi élvezetes sztorit lehetett volna belőle kihozni, főleg, hogyha foglalkozol a rengeteg pici, de érdekes mellékszállal, és kicsit előre tervezel. A stílusodban is megvan a lehetőség – például lenyűgöző a természetessége, de néha már túl egyszerű a fogalmazásod –, és kicsit jobban oda kéne rá figyelni. Szintén nagyobb hangsúlyt kéne fektetned a leírásokra, a párbeszédeid viszont páratlanok. A karaktereiddel sem ártana foglalatoskodni, egyeseket személyiség-terápiára küldenék, mert lehetetlen őket szeretni, másokat pedig ki kéne hozni a két dimenzó fogságából, és egyedi tulajdonságokat aggatni rájuk. Tényleg: sokkal több figyelemmel tényleg igazán jó, élvezhető blogod lehetne!
100/63
Ez egy olyan nagyon erős közepes, amiből nem is olyan nehezen nagyon erős négyest – már-már ötöst – csinálhatsz.

4 megjegyzés:

  1. Úristen! *-* A kritikád rengeteget segített, köszönöm és imádom a stílusod. Szívesen ismerkednék veled a bloggerinák körében, mert hihetetlenül tehetsége kritikaíró vagy és köszönöm, tényleg! Megérte rá várni minden percet! Legközelebb is egész biztosan felkereslek!

    Ölel,
    Bella <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, szia! :3
      Jó hallani, hogy egyáltalán nem sértődtél meg, tényleg néhol bunkónak tűnhettem, de ez csak azért van, mert ilyen a stílusom. :"D Nagyon jól esnek egyébként a szavaid, és külön örülök, hogy segítségedre lehettem. 💙💙💙 Hamarosan (amint hazaértem, és tanultam kicsit, vagy legalábbis úgy tettem) bejelöllek Face-en, ahol egy cica a profilképem, és akkor ott tudsz írni nekem, ha van kedved. :3

      Maffia

      Törlés
    2. Úristen... ez... azt hittem, hogy ennél szebb napom már nem lehet, de tévedtem <3 Igen, van kedvem. Szuper kritikaíró vagy és egyáltalán nem bántottál meg, sőt, bírom a stílusod! <3

      Törlés
    3. Nyugi, ez csak egy face-jelölés. :D <3

      Törlés